Nagyszerű játék, méltó évzárás
Bravúros helytállás szlovákiai I. osztályú csapatok ellen
Junior csapatunk évadzáró tornán vett részt Somorján a hétvégén.
Bár a meghívás junior tornára szólt, meglepetéssel kellett tudomásul vennünk, hogy mind a vendéglátók, mind a másik résztvevő szlovák csapat, az Inter Bratislava felnőtt játékosokkal (is) érkezett a tornára. Szép feladat helytállni az idén az extra ligába feljutó Somorja, és a már évek óta ott játszó Pozsony ellen.
Szerencsére játékosaink nem ijedtek mag a feladattól, sokkal inkább feltüzelte őket a lehetőség, hogy két ottani NB I/A-s csapat ellen küzdhetnek.
Esőként az Inter Bratislavával játszottunk. A mérkőzést nagy iram és kemény védekezés jellemezte az első pillanattól a lefújásig. Néhány ponttal végig vezettünk, az ellenfél egyenlítési kísérleteit jól kézben tartottuk, a végjátékot is okosan játszva 73-64-re győztünk.
Sajnos csak 2-3 óránk maradt pihenni, máris következett a délutáni mérkőzés a házigazda Samaria Wings ellen. A hazai csapat néhány napja vívta ki feljutást a legfelső osztályba Kassán a Cassovia csapata ellen.
Ezen a mérkőzésen is nagy iram és kemény védekezés dominált. Az első negyedben ellenfelünk állva hagyott bennünket 21-11 oda. A második negyedben sokkal koncentráltabban játszottunk, így az 19-17 oda, de sajnos az előny maradt. A harmadik negyedben is nagyon szépen küzdöttünk, de egyre inkább kiderült, hogy egy napra két ilyen jó csapat nekünk még sok, a hátrányunk 17 pontra nőtt. A negyedik negyed 6. percéig tartottuk ezt a 17 pontot 64-47, majd az erőnk az utolsó percekben teljesen elfogyott, a vége 75-50.
Vasárnap a Szolnoki VSI csapatával mérkőztünk. A két csapat jól ismerte egymást, mivel a korábbi találkozásokon többnyire mi diadalmaskodtunk, így reménykedtünk a győzelemben. Így is történt, 67-34-re győztünk.
A másik mérkőzésen a hazaiak sikerét vártuk, amely 3 pont különbséggel meg is született.
A torna végeredménye:
1. Samaria Wings
2. FTC
3. Inter Bratislava
4. Szolnoki VSI
Hevesi Mercédeszt az All Star csapatba is beválasztották, de bátran kijelenthető, hogy a többiek is ragyogóan helytálltak.
A versenyszezon nagyszerű záróeseménye volt ez a torna.
A somorjaiak kiváló házigazdáknak bizonyultak, köszönjük a meghívást és reméljük, hogy hamarosan lesz alkalmunk viszonozni.
főoldal
oldaltérkép
kapcsolat
RSS

Facebook
e-mail
nyomtatás